A muffin kezdő módra úgy készül, hogy amikor akciós, akkor veszünk egy muffinsütőt. Bele való papírt nem veszünk, mert drága, jó az olajjal kikenve is. Kell még hústű, vagy fogpiszkáló, hogy legyen mit beleszúrni, hogy lássuk megsült-e már. Mivel a korábbi posztomban írtam, hogy leigényteleneztek azért, mert be-betérek a Főzelékfalóba, ezért természetesen hústűt vettem, hogy lássák, én legalább olyan igényes konyhát viszek, mint ők.

A muffinsütés következő hozzávalója természetesen a recept. Eszem ágában sincs Stáhl Judit 12 darab receptjéért kiadni egy vagyont, mikor ott a net, ingyér. Találtam is egy jó kis receptet, mazsolás-rumos-csokis muffin (vagy valami hasonló) néven. Mondjuk az fura volt, hogy a 17 deka mazsolát összvissz fél deci rumba kellett volna beáztatni viszont két és fél deci joghurt is kellett volna bele. Látott a recept írója valaha is egy halomban 17 deka mazsolát? Akkora hegy, mint a Himalája! Majdnem egy egész csomag! Hát hol elég erre fél deci rum? Szóval szerintem ez sajtóhiba volt, ezért amennyivel növeltem a rum mennyiségét, annyival csökkentettem a joghurtot, de még így is csak épp hogy a bokájukig ért a mazsoláknak.

Lássuk mi kell még bele: 12 deka olvasztott vaj. Na ez nagy szerencse, mert nincs kézimixerem, így valószínűleg egy örökkévalóságig tartott volna, amíg kézzel kikeverem. Illetve nem tartott volna addig, mert már korábban kivágtam volna a kukába "Anyád keverget tovább" felkiáltással. Aztán kellett még liszt, sütőpor, ja meg csoki. Ezt elvileg kis darabokra kellett volna tördelni, de miután a kis, szabványkockákra összetört csokidarabokat max. még két darabba tudtam törni, és már ettől is izomlázam lett, úgy döntöttem, jó az úgy. Kellett még kakaópor (basszus, ez száll, amikor beledobom a keverőtálba, tényleg POR). Másra nem emlékszem, hogy kellett volna bele. Esetleg még tojás.

A következő művelet: előmelegíteni a sütőt mittomén hány fokra. Alapvetően mindegy is, mert nekem régi gáztűzhelyem van, és azon két piktogram van: egy kis láng, meg egy nagy láng. A kicsit választottam.

Ezután jött az összekeverés (ripsz-ropsz), muffinsütő kikenése olajjal, majd bele a massza, be a sütőbe és kész. 10 perc után még tésztás volt a hústű, ezért hagytam még pár percig. Úgy tűnik, tényleg a kisláng a nyerő fokozat. Lekvárral egész finom lett, bár megmondom őszintén, annyira nem jó, mint egy lúdláb.

Íme a történet képekben elmesélve:

1. A vaj kimérése.

2. A mazsolahegy, tripla adag rumban. A rumot még így is eltakarják a mazsolák.

3. Lisztes kakaópor, vagy kakaóporos liszt a kakaópor leülepedése után.

4. Kényes művelet: olvad a vaj.

5. Készen a kislángra

6. Készen a fogyasztása.

Rögtön elsőnek egy saját receptet kreáltam. Először is venni kellett tepsit, mert olyanom nem volt. Az Intersparban pont volt leárazva 3 darab 1500-ért, így meg is vettem. Aztán vettem krumplit. Nem is gondoltam volna, hogy ennyiféle van. A végén parázskrumplit vettem (ez meg milyen név?), mert arra az volt írva, hogy főzve is meg sütve is jó. Aztán vettem paradicsomot is, jó nagyokat, hogy legyen benne hely tölteni. Kellett még szalonna, szeleteltet vettem, és mivel menetközben rájöttem, hogy hozzá is kell tűzni a krumplihoz, ezért vettem fogpiszkálót is. Mivel mindenféle helyeken meg ismerősöktől hallottam, hogy az olívaolaj az valami isteni dolog, hát vettem azt is. De milyen drága!

Így felszerelkezve nekiláttam a műnek. Mivel gyanítottam, hogy a szalonna esetleg előbb sülne meg, mint a krumpli, ezért a krumplit előfőztem. Magyarán amikor már félig-meddig puha volt, akkor vettem ki a vízből, és nekiálltam megpucolni. Naná, hogy az első szétesett. Krumplipucolás közben az ember rájön, hogy a központi probléma az, hogy hogyan hámozzuk körbe a villát, amire a krumpli rá van szúrva. A megoldás: óvatosan.

Ezután jött az, hogy a krumplikat körbetekertem a szalonnával, és megtűztem a fogpiszkálóval, majd félretettem, mert eszembe jutott, hogy meg kéne csinálni a paradicsomot is. Aztán az is eszembe jutott, hogy az olajba, amiben sütik a mindenféle finomságokat, szoktak fűszereket tenni, mert úgy még fincsibb lesz a dolog. Ezért beáztattam mindenféle fűszereket fél deci olívaolajba, de mivel már kb. 4 napja csináltam ezt a kaját, már nem emlékszem, hogy milyen fűszerek voltak. Mindenféle. Volt köztük egy büdös is, asszem a zsálya vagy a lestyán, így olyat nem teszek bele többet.

Szóval megskalpoltam a paradicsomokat, és villával kiszedtem a belsejüket. Ezután merült fel a kérdés, hogy de mivel töltsem meg őket? Körülnéztem a hűtőben, és sajton és lilahagymán kívül nem volt más, így ők lettek az áldozatok. Szóval megtöltöttem, visszaraktam a kalapjukat és meglocsoltam őket a csodás(nak) hitt fűszeres olívaolajjal, majd betoltam a sütőbe. Egy darab idő után ránéztem, és láttam, hogy sülögetnek. Egészen addig hagytam benn, amíg nem éreztem azt, hogy mintha egy kis égett szag jönne. Utóbb kiderült, hogy az orrom megcsalt, mert még lehetett volna őket sütni.

No, miután kivettem őket, jöttek a krumplik, szintén olajjal locsolva, be a sütőbe. Mivel ezek már elő voltak főzve, gondoltam, addig sütöm, míg a szalonna szépen megsül. De az istennek se akart. Forgattam bőszen, de nem akarta az igazságot, így egy idő után meguntam, és kivettem.

Mindehhez a menühöz főzött kakaó dukált, és ez jó ötlet volt, mert evésnél kiderült, hogy egyedül a kakaónak volt íze, merthogy a sót azt kifelejtettem mindenből, és krumpli, paradicsom egyaránt ízetlen lett. Ellenben az olívaolaj íze átjött, és majdnem ...szóval nekem nem ízlik, de fél litert vettem, így muszáj lesz elhasználni. Természetesen a fűszerek ízéből se éreztem semmit.

Íme, a folyamat képekben elbeszélve:

1. főnek a krumplik

2. a töltött paradicsom kellékei

3. a kivájt paradicsomok és a tányér méretének arányán látszik, mekkora óriási példányokról volt szó.

4. a paradicsomok sütés előtt

5. a krumplik sütés után

6. a kész mű

Előre leszögezem, ez NEM a Chili és vanília blog. Szakácsművészetet még nyomokban sem tartalmaz.

Ami viszont van benne, az rengeteg bénázás, és egy kezdő szakács eszmefuttatásai a főzésről, sütésről.

A blog indítása azért jutott eszembe, hogy legyen ami inspirál arra, hogy főzzek magamra, ugyanis eddig a meki-főzelékfaló-teletál háromszögben éltem javarészt, ami kiegészült némi ránotta készítéssel. Sajnos a Chili és vanília potenciális olvasóközönsége erre leigénytelenezett, csak azt nem tudom, hogy az én főzeményem mitől lenne jobb, mint a Főzelékfaló főzeménye? Ott legalább már van gyakorlatuk...

Így hát belevágtam. Már csináltam muffint meg ilyen szalonnába tekert sült krumplit. Ma a rakott krumpli van soron, mert van még a 2 kiló krumpliból, amit a szalonnás krumplihoz vettem.

Jöjjön hát, aminek jönnie kell!

Ja, és idén lesznek virágaim, így lehet, hogy kertészkedési tárgyú posztok is lesznek.